2010. április 12., hétfő

Mark Twain idézetek

Mark Twain (1835-1910) amerikai író
Eredeti neve Samuel Langhorne Clemens. Kezdetben bátyja Hannibal Courier című lapjánál dolgozott, később pedig utazó tudósítóként írt cikkeket a lap számára New Yorkból, Washingtonból.
Később folyami gőzhajón dolgozott, majd tagja lett a szabadkőműves páholynak. Az amerikai polgárháború után munkanélküli lett, így fivérével Nevadában aranyásóként próbált boldogulni. Sikertelenség miatt újra újságíróként kezdett dolgozni.
A Mark Twain álnevet először 1863. február 3-án használta, amely a hajósnyelvből ered, és a mélységmérő rúdon látható második vonást jelenti.
Egy érdekesség: 1874-ben Mark Twain egy Remington-írógépet vásárolt, és a Tom Sawyer kalandjai volt a világon az első olyan könyv, amelynek a kéziratát az író írógéppel készítette.

Idézetek az írótól:

“Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!”
"Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy nyomdahibába."
"A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem."
"Egy olyan ember, aki nem olvas jó könyveket, semmivel sem különb, mint aki nem tudja elolvasni őket. "
"Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de bármit hajlandó megtenni, hogy irigyeljék."
“Nem az teszi a gazdagságodat, amit birtokolsz. Ha meg vagy elégedve azzal, amid van – ez a gazdagság.”
„Sose halaszd holnapra, amit holnapután is megtehetsz.”
„A halálomról szóló híresztelések nagymértékben túlzottak.”
“A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe.”
„Ha dühös vagy, számolj négyig; ha nagyon dühös vagy, káromkodj.”
„Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint valaki másnak a jó példája.”
„A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.”
“Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.”
“A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.”
„Az igazság a legértékesebb kincsünk, úgyhogy takarékoskodni kell vele.”

2010. január 27., szerda

Oscar Wilde-idézetek

Oscar Wilde (1854-1900) az írországi Dublinban született Oscar Fingal O'fflahertie Wills néven, köznemesi családban. Csak később vette fel az Oscar Wilde írónevet, mert ezt az angol közönség is könnyen ki tudta ejteni.
Apja Sir William Wilde, fül-és szemspecialista volt, édesanyja pedig Speranza álnéven vált ismert írónővé. Nem véletlen tehát, hogy Oscart vonzotta az irodalom.
Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte. Feltűnő ír akcentusával, kiváló felkészültségével és szokatlan öltözködésével kitűnt társai közül. Nagykockás tweedzakót, pávakék nyakkendőt viselt és hullámos karimájú, enyhén félrecsapott kalapot. Ha tehette, mindenben megszegte az érvényes normákat.
1890-ben jelent meg Wilde talán legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe (The picture of Dorian Gray), amely egyik pillanatról a másikra híressé vált.Wilde ars poeticája mélyen érződik e művében, miszerint "Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet."

Néhány híres idézet az írótól:

"Mi a különbség a szent és a bűnös között? Minden szentnek múltja van, minden bűnösnek jövője."

"A cinizmus a legtökéletesebb filozófia azok számára, akiknek nincs lelkük."

"Gondoskodj arról, hogy ellenségeid legyenek, különben a világ nem fog nagyra tartani."

"Bármit tesz az ember - ellenséget szerez vele. Népszerűek csakis a középszerűek lehetnek."

"Az öregek mindenben hisznek, a középkorúak mindenre gyanakvással tekintenek, az ifjak mindent tudnak."

"Aki mindig a múltjába néz vissza, az nem érdemel jövőt, amibe belenézhetne."

"Mindig résen lenni: ez az élet; biztonságban ringatózni: biztos halál."

"Ki-ki saját magának az ördöge, és saját maga csinál az életéből poklot."

"A világ színpad, az előadás rettenetes."

"Az önzés nem az, ha az ember úgy él, ahogy szeretne, hanem az, ha rá akar venni másokat, éljenek úgy, ahogy neki jó lenne."

"A  szív csak akkor kezd élni, amikor sebet kap."

"Semmi sem öregszik olyan gyorsan, mint a boldogság."

"A kötelesség az, aminek a teljesítését az ember mindig csak másoktól várja el - önmagától nem. Valahogy így állunk az erkölcsökkel is."

"A tett a fantázia hiányán alapszik. A cselekvés az utolsó menedéke azoknak, akik nem tudnak álmodni."

"Ismerd meg tenmagadat! Ehhez azonban előbb nagyon jól kell ismerned a többieket."

"A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be."

"Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik."

"Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam."

"Az egyetlen dolog, amit egy jótanáccsal tehetünk, hogy továbbadjuk."

"Aki közömbös számodra, azzal könnyű kedvesnek lenned."

"Mindig bocsáss meg ellenségeidnek! Nincs, ami jobban dühítené őket."

"Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja."

"Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, nagyon rosszul járnának."

"A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."

2010. január 18., hétfő

Valentin-napra szerelmes idézetek


"A szerelemnek hirtelen kell érkeznie, villám és mennydörgés között - mint egy égiháborúnak, amely úgy szakad az életre, felforgatja, elragadja az ember akaratát, mint a falevelet, és örvénybe sodorja mindenestül."
Gustave Flaubert

"Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot."
Gabriel García Márquez

"Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen."
Emily Bronte

"A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást."
Paulo Coelho

"Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utca sarkán lessük, hogy jön-e már. De meddig mehetünk elébe egy életen át?"
Ancsel Éva

"Szerelmesnek lenni annyi, mint ép ésszel őrjöngeni."
Ovidius

"Akinek csak egyszer is mondták életében: "Aludj a karomban!", az ne kérdezze, hogy minek élt a földön."
Ancsel Éva

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."
Paulo Coelho
 
"A szerelem csak tőmondattal tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol, vagy reábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet."
Márai Sándor

"Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek..."
Szilvási Lajos
 
"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."
Alexandra Penney
 
További szerelmes idézetek

2010. január 4., hétfő

Idézetek a férfiakról

"Tökéletesnek lenni nagyon kellemetlen. Az asszonyok hibáinkért szeretnek benünket.” Oscar Wilde

"A férfi a veszélyben keres magának gyönyört." Goethe

"Azt hisszük, hogy semmivel sem tartozunk annak az asszonynak, akinek ezerszer is mindent megígértünk." Voltaire

"Jó szerencsében a gyáva is nekibátorodik; az a férfi, az a vitéz, aki ha veszt is, úgy tartja fejét, mintha ő volna a győztes." Petőfi Sándor

"Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Karinthy Frigyes

"Az igazi férfi kétfélét akar: veszélyt s játékot. Ezért akarja a nőt, mint aki a legveszedelmesebb játékszer." Nietzsche

"Kevés férfi van, akinek a szerelem a legfontosabb a világon, és ezek is nagyon érdekesek. Még a nők is – akiknek pedig egész életük a szerelem körül fordul meg - lenézik őket. Bár a mindenek fölött való szenvedély hízelgő és izgató hatással van az asszonyokra, szánalmas teremtésnek tartják az ilyen férfiakat." Somerset Maugham

2009. december 11., péntek

Idézetek tudásról, butaságról

„Csak két dolog biztos: a világegyetem és az emberi butaság. A világegyetemben nem vagyok olyan biztos.” A. Einstein

„Az ostoba elsőnek mond véleményt.” Cicero

„Az idő nagy tanítómester. Csak az a baj, hogy megöli a tanítványait.” Berlioz

„Ahhoz, hogy vigyük valamire az életben, bolondnak kell látszanunk és józannak kell lennünk.” Montesquieu

„Az ember esze félelmetesebb fegyver, mint az oroszlán karma.” Schopenhauer

„A tudományok jótékonyak: meggátolják az embert abban, hogy gondolkodjon.” A. France

A bölcs ember törvénye: a természet rendje szerint él és cselekszik.” Lao-Ce

„Ha annak okát keressük, hogy mi történt, rájövünk arra is, ami történni fog.” Stendhal

„Nyugalom a bölcs jutalma.”Seneca

"Aki keveset gondolkodik, az sokat téved."  Leonardo da Vinci

"Aki mások nyomában jár, az soha nem kerülhet eléjük." Michelangelo

"A hitetlenség némelykor a buta ember bűne, a hiszékenység pedig az okos ember hibája." Diderot

"Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak." Oscar Wilde

"Amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva." Diderot

"Ha fel akarsz emelni, magasabban kell állnod nálam." Emerson

"A lángész 1 % ihlet és 99 % verejték." Edison

"Nem maga a tudás a boldogság, hanem a tudás megszerzése." E. A. Poe

"Mindenki tévedhet, de csak a balga ragaszkodik hozzá." Cicero

"A zseni nem tanul, hanem tud." Jókai Mór

2009. december 7., hétfő

Karácsonyi versek, idézetek


"Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön."
Fésüs Éva

"Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat."
Dsida Jenő

"Karácsonyfa. Karácsony!
Aranydió zöld ágon.
Csillagszóró, gyertyafény
ég a fenyő ünnepén."
Donászy Magda

"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"
Wass Albert

"Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel."
Kosztolányi Dezső

"Az ember sosem tudja, mi is a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti."
Ernest Hemingway

"Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent, és egymást szeretni.
Karácsonyi rege ha valóra válna,
Igazi boldogság szállna a világra.
Ady Endre

"Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben. "
Csanádi Imre

"És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.
És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet... "
Reményik Sándor

2009. november 26., csütörtök

Híres latin mondások, amelyek szállóigévé váltak

Alea iacta est (latin) - A kocka el van vetve. Állítólag Julius Caesar mondta, amikor átlépte a Rubicon folyót.
Aquila non captat muscas (latin) - A sas nem fog legyeket, vagyis bölcs ember nem foglalkozik apróságokkal.
Bis dat, qui cito dat (latin) - Kétszer ad, ki gyorsan ad, vagyis legyen gyors a segítség.
Carpe diem (latin) - Szakaszd le a napot, azaz használd jól, mert az élet rövid.
Cherchez la femme (francia) - Keresd az asszonyt, mint bűnös tettek előidézőjét. Dumas-tól származó idézet.
Chevalier de la triste figure (francia) - Búsképű lovag (Don Quijote gúnyneve) Olyan emberre mondják, aki úrnak szeretne látszani.
Cogito, ergo sum (latin) - Gondolkodom, tehát vagyok. Descartes filozófus tétele.
Dictum factum (latin) - Mondva, csinálva, vagyis úgy történt, ahogy mondták.
Divide et impera (latin) - Oszd meg és uralkodj. Állítólag XI. Lajos francia királytól származik a mondás, mely szerint a népet ellentétes pártokra kell szakítani, így könnyebb uralkodni felettük. 
Dolce far ninente (olasz) - Édes semmittevés.
Dum spiro, spero - Amíg élek, remélek.
Ecce homo (latin) - Íme az ember. Pilátus szavai, amikor Jézust megmutatták a tömegnek töviskoronával a fején.
Errare humanum est. (latin) - Tévedni emberi dolog.
Et tu mi fili Brute? (latin) - Te is fiam, Brutus? Caesar szólt így nevelt fiához, amikor látta, hogy az életére tör.
Fiat lux! (latin) - Legyen világosság! Isten szavai a világ teremtésekor.
Fortuna caeca est (latin) - A szerencse vak.
Gaudeamus igitur (latin) - Örüljünk tehát. Régi diákdal beveztő szavai.
Historia est magistra vitae (latin) - A történelem az élet tanítómestere.
Homo homini lupus (latin) - Ember embernek fakasa, vagyis az ember a legnagyobb ellensége saját embertársának. Plautustól származó idézet.
Homo proponit, Deus disponit (latin) - Ember tervez, Isten végez.
Horribile dictu (latin) - Mondani is szörnyű.
In aeternum (latin) - Örökre.
In medias res. (latin) - A dolgok közepébe vágni, azaz rögtön a lényegre térni. Horatius: Ars poetica
In nuce (latin) - Dióhéjban, röviden.
La donna é mobile. (olasz) - Az asszony ingatag. Verdi: Rigolettó egyik áriájából származik.
L'art pour l'art (francia) - Művészet a művészetért, azaz ne évényesüljön benne más, csak a művészeti szempont.
L'état c'est moi (francia) Az állam én vagyok. Állítólag XIV Lajos mondta.
Margaritas ante porcos (latin) - Gyöngyöket sertések elé (ne szórjatok), vagyis tudatlan emberek előtt ne beszéljünk olyan dolgokról, amelyeket úgysem értenek meg.
Nemo est propheta in patria (latin) - Senki sem próféta a saját hazájában (Máté evangéliuma)
Nil novi sub sole (latin) - Nincs új a nap alatt.
Noblesse oblige (francia) - A nemesség kötelez.
Omnia vincit amor (latin) - A szerelem mindent legyőz. Vergilius-idézet.
Panem et circenses. (latin) - Kenyeret és cirkuszt.
Resquiescat in pace (latin) - Nyugodjék békében. Sírköveken gyakran használt felirat (R.I.P.)
Sinite parvulis venire ad me (latin) - Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket. Jézus szavai.
Tabula rasa (latin). - Tiszta, üres lap. Átvitt értelemben a fennálló helyzet megszüntetése.
Vade in pace (latin) - Távozz békében. Gyóntató szavai feloldozás után.
Veni, vidi, vici (latin) Jöttem, láttam, győztem. Caesartól származik.
Verba volant, scripta manent (latin) - A szó elszáll, az írás megmarad.